2016. szeptember 22., csütörtök

Dorka Baba evolúciója

Erikával, a Gombolyag Magazin megálmodójával már régebben beszélgettünk róla, hogy jó lenne az újságba egy öltöztethetős baba, ami aztán állandó szereplőként minden számban új ruhácskát kapna. Végül enyém lett a megtiszteltetés, hogy ezt a babát megtervezhettem, elkészíthettem. Bevallom töredelmesen, hogy ennyit még nem dolgoztam egy mintán sem, mint Dorka Babáén. :-) Végül négy variáció született, mindegyik csak kicsivel különbözve az előzőtől. 
Egyeskénél picit rövideknek találtam a végtagokat, és eszembe jutott, hogy ha már bugyi van rajta, akkor kellene zokni is - így született meg Ketteske.
Ketteske már jobban tetszett, de akkor elkezdtem elkészíteni a haját. Döbbenettel vettem észre, hogy majdnem egy teljes, 10 dkg-os gombolyag a fejére került, ami természetesen nem volt annyira jó ötlet részemről. A baba nyaka ugyanis nem bírta ezt a súlyt, mondjuk ez abszolút érthető is, és teljesen hátrabicsaklott. Kezdődött újra az agyalás, próbáltam varrással és plusz tömőanyaggal megerősíteni a nyakat, ami valamelyest működött is, de mondanom se kell, hogy nem a legesztétikusabb megoldás volt. Nagy levegő, újra kezdtem a horgolást előről - következett Hármaska.
Hármaska már majdnem minden tekintetben tökéletes volt, kicsit szélesebb nyakat horgoltam neki, a hajhoz pedig igyekeztem viszonylag könnyű fonalat választani. Minden nagyon szép volt és jó, amikor is elkezdtem a cipőcske mintáját írni, és rájöttem, hogy az eredeti lábfej megoldás nem az igazi, mert nem tud a baba sehogysem megállni a lábán, és a cipő sem passzol annyira.  Ettől a felfedezéstől nem lettem túl boldog, de mivel irritáló maximalizmussal vert meg a sors, nem volt mit tenni, a lábon is változtatni kellett - és végre elkészült Négyeske.
Négyeskével együtt pedig megszületett a mintaleírás is, aztán lezajlott a tesztelés, elkészültek a képek, és Dorka baba ott szerepel a Gombolyag Magazin legújabb számában, ami nekem hatalmas öröm. :-) Már tudom, hogy Négyeskén mit javítanék, de szerencsére azok már csak tényleg apróságok, és újrahorgolás nélkül megoldhatók. :-) 

A díszes társaság még egyben:


Egyeskének itt még nem készült el a ruhája, de Ketteskét már nagyon várta leendő tulajdonosa, akit nem várathattam tovább. :-)

De itt még nem ért véget teljesen a babák története, mert mit is kezdjek négy, majdnem egyforma babával, akik nem is mind tökéletesek. Négyeske sorsa már megpecsételődött, mert ő lesz a modell a különböző ruhaszettekhez, így ő az enyém, de akkor is maradt még három. Természetesen a gyerkőceim kunyizása ismét sikeresnek bizonyult, mert ővék lett Egyeske, akinek aztán "kénytelen" voltam valami ruhafélét is horgolni, mert az itthoni babaruha készlet egyetlen darabja sem volt elég megfelelő lányaim szerint. :-)
Maradék Cotton Gold fonalakból készült az alapruha és a cipők, Bellából pedig a többi kiegészítő. Ez a ruhaösszeállítás most a szívem csücske, szeretem minden darabját. :-)

Dorka Baba 1.1:


Kendővel és kendő nélkül. :-)



Masnis kis cipőcskék.



A szoknya buggyos alsónadrágot rejt. 



A ruhatár darabjai, csak a kötényke hiányzik. :-)

Ketteske az egyik szomszéd kislány tulajdonába került, aki hatalmas Harry Potter rajongó, és ahogy meglátta a világosszőke hajzuhataggal rendelkező babát, rögtön Luna Lovegood-ot látta benne (ha valaki nem ismerné, ő Harry egyik különc és folyton álmodozó évfolyamtársa). Annyira helyes volt, ahogy a babát szeretgette, hogy nem volt kérdés, ővé lett Ketteske. Egyet kértem csak a leányzótól, hogy tervezze meg a baba ruháját, mert én annyira nem voltam képben Lunát illetően. Kaptam is egy szép rajzot, és tőlem telhetően megpróbáltam az elképzeléseket megvalósítani. 

Dorka Baba 1.2:


Ez volt a terv. :-)



És így sikerült megvalósítani. :-)


  
Külön részletfotókra nem nagyon volt időm, mert szegény kislány így is nagyon sokat várt Lunára, nem akartam még tovább húzni az időt. De az biztos, hogy Ketteske nagyon jó helyre került, és ki tudja, talán egyszer kap maljd egy talárt is. :-)

Hármaska sorsa még nem rendeződött, egyenlőre a szekrényben pihen, talán majd jelentkezik érte valaki. :-) Az ő ruhái már teljesen megegyeznek a magazinban megjelenttel, csak más színűek. 

Dorka Baba 1.3:


Szeretem mézszínű haját. :-)






És végül Négyeske, aki a magazinba is bekerült.

Dorka Baba 1.4: 


Kicsit nagyobbra kell a szem íriszét hímezni, akkor kevésbé lesz csodálkozó tekintete Dorkának. :-)



A lányaim nagyon szeretnek a Dorka Babájukkal játszani. És ahány játék, annyi szerep jut Dorkának is: lehet királylány, tündér, bátor varázslótanonc, anyuka kicsi gyereke, akadályokat lekűzdő óvódás, kitartó kisiskolás, stb. Csak gyerekeink és a saját fantáziánkon múlik, hogy mit varázsolunk Dorka Babából. :-) 
Mindenkinek nagyon jó horgolást kívánok, aki elkészíti Dorka babát csemetéjének, unokájának!! :-) 





2016. szeptember 13., kedd

Elmaradások

Nemsokára megjelenik a Gombolyag Magazin legújabb, őszi száma és nagyon büszke vagyok arra, hogy már az ötödik alkalommal jelenik meg benne mintám. Nagyon lelkes és elszánt csapat dolgozik azon, hogy minden évszakban újabb és újabb szépségek elkészítéséhez adjanak útmutatást a színes lapokon. Én pedig tagja lehetek ennek a szuper csapatnak. :) Alkotni az egyik legklasszabb dolog a világon, és másokat segíteni, inspirálni ebben, még annál is klasszabb. :) 
Ennek apropójából eszembe jutott, hogy a legutóbbi magazinos mintámat nem is mutattam itt, a blogomon, úgyhogy ezt most pótolom. 
Delfint egy megrendelésre készítettem először, és bár sokat bontottam az elején, a végeredmény egész helyes lett. Aztán felmerült, hogy a mintája bekerülhetne a nyári számba. Nem volt könnyyű dolgom, mert az elsőnél igen lusta voltam, és csak nagy vonalakban írtam le a mintát, így gyakorlatilag előről kellett kitalálni az egészet. :) De azért nem hagytam magam, megszületett a leírás és meg is jelent a Gombolyagban. Normális képeket nem nagyon készítettem a két kis uszonyosról, és ezt később sem tudtam pótolni, mert jótékonysági árverésre kerültek. Remélem ma már mindketten szerető gazdiknál vannak. :) 










És amit még nem mutattam itt, az Rozi babám legutolsó, nyári szettje, ami nagyon színesre és vidámra sikerült. :) És mivel odakint még semmi jele az ősznek, gondoltam megmutatom őt is. :)












2016. szeptember 1., csütörtök

Élet az amigurumikon túl

Idén is elérkezett ez a nap, a hosszú nyári szünet utáni első tanítási nap. Ennek örömére egy újabb blogbejegyzéssel jelentkezem, kihasználva, hogy teljes csend van körülöttem, csak a nyuszink szöszmötöl valamit néha a ketrecében. :-)) 
Két nyári felsőt hoztam ma Nektek. Az egyikre különösen büszke vagyok, mert életem első kötött felsője, ami hordható is. Ez nagy dolog számomra, mert a kötés kicsit mumus nekem, lassan haladok vele, kicsit monoton, a bontás pedig kész rémálom, ha elrontok valamit. Ráadásul olyan mintát választottam, ami jóval vastagabb fonalra íródott, mint az enyém, szóval a kötéspróba tényleg nagyon hasznosnak bizonyult. És ami még nagyon lényeges, hogy abban az évben fejeztem be, amiben elkezdtem! Sőt, egy nyár alatt elkészült! Na ez a nem semmi, mert van egy pulcsi kezdeményem és egy majdnem kész kardigánom, amiket kb. két éve kezdtem el kötni. :-)) De ezt a felsőt nagyon szerettem készíteni, nagyon szeretem a fonalat, amivel dolgoztam és kíváncsi voltam, hogy fog majd rajtam festeni a kész mű. A végeredménnyel elégedett vagyok, bár vannak benne apróbb hibák, de innen már csak előre visz az út, már tudom, mi lesz a következő kötős projektem. :-) 
A fényképek pedig egy szuper helyen készültek. A Tatai Fényes Tanösvény igazi élmény azoknak, akik szeretik a vadregényes helyeket, egészen különleges hangulata van a földből feltörő karsztvíz miatt. A legnagyobb élmény, hogy egy hódpárral is találkoztunk, akik meglepően bátrak voltak. :-)

Az én így is csíkos-úgy is csíkos kötött nyári felsőm:



Férjem és a lányok folyamatosan szórakoztattak, nehéz volt komoly fejet vágnom.



Fonal: Alize Díva (ez a színárnyalat már sajnos nem elérhető)
Tű: 3,5


Hoztam néhány képet a tanösvényről is, remélem picit vissza tudják adni a hely hangulatát. :-)



Vadregényes táj...



A hódpár egyik tagja.



Valamit nagyon vizslattunk a vízben...



Egy békával szemeztünk, aki éppen igen csöndben volt. 




A másik nyári felső legnagyobb lányomnak készült, de már horgolva. Ezt sem idén kezdtem el, és eredetileg más volt a terv is, de végül ujjatlan felső lett ebből a színátmenetes fonalból, amiről nekem a hihetetlen színekben pompázó naplementék jutnak az eszembe. Először a pillangós négyzet minta tetszett meg, amit a Pinteresten találtam, ez fejlődött aztán tovább és lett belőle egy kicsit hippis nyári ruhadarab. :-)







Tű: 3,0