2015. december 18., péntek

Karácsonyi készülődés

Lassan itt a karácsony, és sokunk még az utoló köröket futják az évvégi hajrában, megspékelve az ajándékok utáni hajszával. Sokszor morgok én is, hogy az ünnepek szinte már másról sem szólnak, csak hogy ki mit kap, pedig nálunk már csak a gyerekek nevei szerepelnek a fenyőfa alatti kis csomagokon, és a nagyobb családban sem ajándékozzuk meg egymást, elég, ha együtt vagyunk, jókat eszünk-iszunk, vígadunk. :)) De azért azt a pillanatot, mikor a gyerkőcök izgatottan, csillogó szemmel lépnek a nappaliba, alig várva, hogy nekieshessenek a csomagoknak, nagyon szeretem, és mindig nagyon izgulok, hogy sikerült e kívánságaikat kitalálni és teljesíteni. És elképzelni, hogy valahol egy kislány, vagy kisfiú egy általam készített játéknak fog örülni a karácsonyfa alatt, az igazán felemelő érzés. Ezért hálás vagyok Nektek, hogy velem vagytok, egyre többen, és szeretitek a munkáimat.
Lassan végzek minden megrendeléssel, még két apróság maradt, de az az igazság, hogy muszáj volt kicsit pihentetni a kezeimet, jézuska szerepkörét is betöltve pedig bizony be kellett szerezni az ajándékokat, és nagyon szégyenletes, de csak tegnap került ki az első karácsonyi dekoráció a nappaliban. :))
Képeket egy Rozi babáról és egy Robi oroszlánról hoztam, utóbbit utoljára tavaly karácsonyra készítettem, így nagyon klassz volt ismét ezt a mintát elővenni és meghorgolni.



A kis kócos, pöttyös masnival.



Már karácsonyi hangulatban készült kép. 



Minta: Robi oroszlán, saját (megjelent a Gombolyag Magazin első számában)
Tű: 3,0



Rozi baba ismét rózsás színekben. 



A hajába is kapott virágot.



Ő is öltöztethető természetesen, mint testvérei. 



Minta: Rozi Baba, saját (megvásárolható tőlem)
Fonal: Alize Cotton Gold, Alize Bahar, Steinbach Capri
Tű: 2,5



2015. december 11., péntek

Angyalok nagyban és kicsiben

Javában folyik a karácsonyi készülődés, legalábbis ami a megrendelések teljesítését illeti, mert a saját karácsonyommal egyenlőre nem igen volt időm foglalkozni. :) De jól is van ez így, és az hatalmas öröm a számomra, hogy idén több karácsonyfa alá is kerül majd egy általam készített Mojzaság, arra várva, hogy izgatott, apró kis kezek kiszabadítság őket a csomagolópapírból.
Angyalok és tündérek ennek a mai bejegyzésnek a főszereplői, régi és új kedvenceim. Először mutatom a Lala és Lili sorozat három újabb tagját. Kettő közülük az eredeti páros másolatai, a harmadik viszont már külön kérésre, más színekkel készült el. Vagány kis Lala lett belőle, tetszik a szürke-zöld-kék színkombináció, igazán fiúsra sikeredett. :) 







Minta: Lala és Lili (saját)
Fonalak: Alize Cotton Gold, Catania, Himalaya Mercan
Tű: 2,5


Két évvel ezelőtt barátnőm kérését teljesítve készültek az első angyalok, hogy gyerkőcei álmát őrizzék. Közös ötletelés eredménye lett a három égi lény, akik önálló személyiséggel bírnak. Idén újra alkalmam nyílt elkészíteni ezeket az angyalokat kis változtatással, mert újítani mindig kell valamit. :)) A régi és a mostani változatokat is nagyon szeretem, jó volt ismét ilyen babákat horgolni.
(Az előző hármast ITT tudjátok megnézni.)









Minta: saját
Fonalak: Alize Cotton Gold, Catania, Schachenmayr Brazilia
Tű: 2,5

És természetesen idén sem maradnak el a kicsi, mojzás angyalkák, tegnap éjjel fejeztem be a huszonkettediket és idén már nem nagyon szeretnék belőlük készíteni. :) Az ovis Luca napi vásáron és az iskolai adventi vásáron is ott volt/lesz egy-egy csapat. Az újítás jegyében pedig készítettem egy kis rénszarvast is, de nagyobb csorda nem lett belőle időhiány miatt. :) 









A mini csengettyűkért oda vagyok. :)