2015. március 30., hétfő

Tavaszi készülődés

Ez most nem egy tematikus poszt lesz, csak egyszerűen megmutatom, min ügyködtem az elmúlt napokban. Gyerkőcök betegség miatt már több, mint egy hete itthon vannak, így kevesebb idő jut a horgolásra, de azért vannak befejezett munkáim. :-)

Kezdjünk az idei év első "shrug"-jával, amit drága barátnőmnek horgoltam, a képeket is tőle kaptam. :-)




Minta: Granny Shrug a Teszek-Veszek-Vacakolok blogról
Tű: 3,5


Kuszaláb Paci is készült unokahúgomnak születésnapjára, aki egy igazi ló mániás, imádja ezeket a csodás, négylábú állatokat és ráadásul ügyesen lovagol is. Így mi mást kaphatott volna ajándékba, mint egy horgolt lovacskát, kicsit "felturbózva". :-))



Tű: 4,5 (dupla szállal horgolva)


És koszorúk is készültek az előző posztban leírtak szerint rózsaszín és lila virágokkal. Elképesztően szép színekben lehet pamut fonalakat venni, szinte nem is lehet közülük választani. :-)) Remélem hamarosan valóban jó idő  lesz, mert most kicsit hűvös van még, de ezek az üde, élénk színek, már mindenképpen a tavaszt idézik:









2015. március 14., szombat

Tavaszi ajtódísz

Bár az időjáráson még annyira nem érződik, de mégis csak tavasz van. A természet is egyre inkább éledezik, amit a cinkék is jeleznek hangos énekükkel. Második kedvenc évszakom tiszteletére kis ajtódíszt készítettem horgolt virágokkal, és helyes kis madaras gombokkal. Nem csak a végeredményt, hanem a folyamatot is fényképeztem, így tudok Nektek amolyan fázisfotókat is mutatni. A vesszőkoszorú, amit felhasználtam, már régóta kallódik a szekrényben, valahogy nem sikerült eddig semmire sem felhasználni, de most kíváló alapot nyújtott a szempillafonalból készült "indának" és a virágoknak. Nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető dekoráció, és számtalan színvariációban el tudom képzelni, de végül maradtam a rózsaszin-zöld-fehér kombinációnál, mert nekem ezekből árad igazán a tavaszi üdeség, halvány rózsaszín rózsabimbók és lágyan ívelő tulipánok jutnak róla eszembe. :) Az én koszorúmra ugyan nem rózsabimbók és tulipánok kerültek, hanem egyszerű horgolt virágok, de így is nagyon jól mutat. :)
Ha Ti is szeretnétek elkészíteni, ezekre lesz szükségetek: vesszőből készült koszorúalap (nekem 14 cm-es volt itthon, de lehet ennél nagyobbat is használni), zöld színű szempillafonal (az Aldiban vettem, de lehet fonalboltokban is kapni), maradék pamut, vagy bármilyen más fonalak a virágokhoz, madárka alakú gomb (természetesen ez el is hagyható, én a Filc és Gomboktól szoktam beszerezni), szalag.

A tavaszi ajtódíszem:






És elkészítésének menete:



A szempillafonalból láncsort horgolunk, amit a koszorúra tekerünk. Ez lesz  a zöld "indánk".



Meghorgoljuk a virágokat, én most a Drops Design mintái közül választottam egyet. Mivel nem ragasztottam, hanem rácsomóztam a vesszőkre a virágokat, a zöld fonal végeit nem dolgoztam el.



Az indák közötti részeket töltöttem ki a virágokkal és a madárkákkal. Mindent csomózással rögzítettem, nem ragasztottam, így könnyen le lehet majd szedni őket és a koszorúalap újra felhasználható lesz.



Végül kis szalagcsokor került még az ajtódíszre, de ez akár el is hagyható. :) 





2015. március 4., szerda

Tavasz hívogató Mini Nyuszi és virágos kosárka mintaleírással

Az elmúlt napokban lázas munka folyt kicsiny műhelyem háza táján. A sok horgolás mellett újabb figurám mintaleírása született meg, melynek tesztelésében  nagy segítségemre voltak "tűtársaim", akik gyors munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Mini Nyuszi melőbb elérhetővé váljon számotokta is. Nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen valóban szerény méretekkel rendelkezik, a talpától a füle hegyéig mindösszesen 10 cm magas. :) Így a mai naptól ez a minta megvásárolható tőlem, ára 850 Ft. Ha szeretnéd Te is elkészíteni a kis tapsifülest, akkor nincs más teendőd, mint írni nekem egy levelet a kreamojza.design@gmail.com címre, vagy a KreaMojza facebook oldalára, átutalni a minta árát és én PDF formátumban elküldöm Neked. :) Aztán kezdődhet a sorozatgyártást... :))))




A nyuszkók kis kosárkákat is kaptak, hogy legyen mibe beletenni az apró csokitojásokat. Elkészítésük módját pedig a kép alatt találjátok. Ezzel szeretnék Neketek jó készülődést kívánni a húsvéti ünnepekhez. :) 



 

Szükséges anyagok és eszközök:  
  •  pamut fonal (pl. Catania, Alize Bahar, stb.)
  •  3,0-as vagy 3,5-es  horgolótű a kosárhoz
  •  hímzőfonal vagy horgolócérna a virágokhoz és levélhez
  • 1,25-ös tű a virágokhoz és levélhez


Rövidítések:    
  •   rp=rövidpálca
  •   lsz= láncszem


Megjegyzés: a kosárkát dupla szállal, és viszonylag kisebb tűvel horgoljuk, hogy tartása legyen. Spirálisan haladunk körbe a sorokon, kivéve a kosár aljának és falának találkozásánál, de ezt a mintában külön jelezni fogom.
   
Kosárka:

1. sor: magic ringbe 6 rp
2. sor: szaporítunk minden pálcában [12 rp]
3. sor: szaporítunk minden 2. pálcában [18 rp]
4. sor: szaporítunk minden 3. pálcában [24 rp] kúszószemmel lezárjuk a sor végét, és 1 lsz sormagasítással kezdjük a következő sort
5. sor: 1 rp minden pálcába, de csak a pálcák hátsó szálába öltünk [24 rp], sor végét nem zárjuk le kúszószemmel, hanem haladunk spirálisan tovább
6. sor: szaporítunk minden 4. pálcában [30 rp]
7. sor: szaporítunk minden 5. pálcában [36 rp]
8-9 sor: 1 rp minden pálcába [ 36 rp soronként]
10. sor: fogyasztás minden 7. pálca után (4x), [32 rp], kúszószemmel zárjuk a sort, de nem vágjuk el a fonalat, mert innen készítjük el a kosár fülét: horgolunk 20 lsz-et, majd belehurkolunk a szemközti pálcába (a sorlezárástól számított 16. pálca) és visszafelé haladunk hamis pálcákkal/kúszószemekkel a láncsoron. Ugyanabba a pálcába csatlakozunk a végén, mint ahonnan elindultunk. Eldolgozzuk a fonalvégeket. Itt törés lesz a kosár oldalán, de a virágok el fogják takarni.
Színes hímzőfonalból  kicsit hosszabb láncsort horgolunk, hogy körbe érje a kosarat és még csomót is tudjunk kötni rá. Végig fűzzük az utolsó két sor között, majd csomóval öszekötjük a végeket és a felesleges fonalat levágjuk.

A virágokhoz nagyon részletes szöveges és képes leírást ITT találtok, a levelekhez pedig ITT

Az elkészült virágokat és leveleket felvarrjuk a kosárkára, az utolós sor zárásánál és kész is ez az apróság, amit felhasználhatsz húsvéti dekorációnak, vagy akár ajándékba is adhatod jól megtömve csokitojásokkal. :) :) 

Még egy megjegyzés: a minta az én saját szellemi termékem, ezt kérlek tartsd tiszteletben! Ha az elkészült munkáidat bárhol megosztod, kérlek a minta forrásaként jelőld meg ezt az oldalt. Köszönöm szépen! :) 

Nagyon jó horgolást kívánok!! :) :)