2014. április 27., vasárnap

Nyuszkó

Van egy tervező hölgy, akinek a horgolt állatkái, babái igazán helyesek és cukik, lányaim kedvenc balerina egérkéje is az ő fantáziáját és kreativitását dícséri. Mari-Liis Lille-nek hívják és többet róla itt tudhattok meg.
Mikor kutyus mintát kerestem, akkor is az övé tetszett a legjobban, így nem is volt kérdés, hogy meghorgolom. Ebben a mintájában viszont az a szuper, hogy nemcsak egy, hanem mindjárt három állatkát is el lehet készíteni apró változtatásokkal. A kutyus után következett a maci, most pedig a nyuszi. A színek kérés szerint alakultak így, bár nekem is nagyon tetszik ez a rózsaszín-drapp összeállítás, nem véletlenül választottam az egyik Vintage sapimnál is a rózsaszín mellé a barnát és krémszínt. :) 
Kedvenc részletem a nyuszin a farkincája, amihez sikerült amolyan effekt fonalféleséget szereznem. Horgolni nem volt egyszerű, mert nem láttam a szemeket, de megküzdöttem vele, a végeredmény pedig igen tetszetős lett. :) 




Következzen még néhány kép:











És bár tudom, hogy a húsvéton már túl vagyunk, de azért muszáj volt ilyen képet is készítenem :) :



Tű: 4 mm


Mivel az állatkák egy része már elköltözött tőlem, nem állhattak közösen modellt. Így született ez a képmontázs:









2014. április 13., vasárnap

"Granny Shrug"

Két évvel ezelőtt, még nagy mintagyűjtögetős korszakomban (ma már annyi van, hogy több életre is elég :) ) ráakadtam egy blogra. A sok szép horgolmány között megakadt a szemem egy ruhadarabon, ami se nem kardigán, se nem boleró, valahol a kettő között van félúton. A lényege, hogy készítenek egy nagy négyzetet vagy téglalapot, melyet aztán félbehajtanak és két szélét összevarrják az ujjak helyét kihagyva. Angol szó persze van rá: shrug. Rögtön beleszerettem és tudtam, hogy nekem kell egy ilyen. A mintája nagyon egyszerű, ezt nevezik magyarul nagyi mintának, angolul granny. Fonalat is találtam hozzá, mely egy fagyikehely színeiben pompázik: puncs, vanília, karamell, és csoki. El is készült az én granny shrug-om és mindig nagy örömmel viselem, mikor alkalmam van rá.







Minta: Granny Shrug
Fonal: Alize Díva
Tű: 3,5 mm

Nyakláncom is van hozzá, természetesen az is részben horgolt technikával készült, gyöngyhorgolással:




Most készül a második granny shrug, igaz nem saját részre. :) Mivel sajnos az enyém színe  már nem szerepel a gyártó repertoárján, egy másikat kellett keresnünk. Választásunk pedig erre a türkizes, barnás árnyalatra esett, melyről nekem szikrázó napsütésben fürdő sziklás tengerpart képe jut eszembe :). Most kezdtem bele a második gombolyagba az ötből. :) 








De nem állok meg ennyinél, egy következő fonalszerelem is granny shrug-gá fog alakulni, csak a fonalutánpótlásra várni kell, meg persze most időm sincs rá. :) 




Tű: 3,5 mm






2014. április 1., kedd

Kötéseim

Lehet talán már említettem, hogy a kötéssel kicsit hadilábon állok. Mindig elkap a lelkesedés, hiszen szebbnél szebb kötött kendők, sálak, sapkák, kardigánok, pulcsik, stb. mintái vannak fent a neten, és vannak bizonyos fonalak is, amikhez egyszerűen jobban passzol a kötés textúrája. De eddig még csak olyan kötött holmit fejeztem be, ami nem saját részre készült... :) :) Na jó, ez nem teljesen igaz, mert egy top félét befejeztem magamnak, csak a nyaka túl szűk lett, így a legnagyobb lányom viseli, mint tunika. :) 
Van egy nyári felsőm, aminek csak a vállpántjai hiányoznak, azok is csak 3/4 részben. Az első kardigánomnak az ujjai várnak befejezésre (5 tűvel különösen nem szeretek "bajlódni"), a blogban mutatott rövidujjú pulcsi is készülget, már több mint a fele megvan. 
És persze van jó néhány fonal a dobozaimban, melyeknek át kellene alakulniuk valami viselhető darabbá. Az egyikhez nemrég fedeztem fel egy szép mintát, könnyű, légies kendő, pont illik a csipkefonalamhoz. Bele is vágtam, de hogy mikor lesz kész.... :)






Fonal: Drops Lace


Természetesen horgolnivaló mindig akad. Múlt héten kis csajos nyári kalap készült ajándékba, a keresztségben a "Cseresznyevirág" nevet kapta:




Minta: neten talált minta kissé átalakítva
Fonal: Gerlepár 
(Remélhetőleg ez a fonal majd újra kapható lesz)